2011. november 17., csütörtök

Elveszve álmaim közepén



Elveszve álmaim közepén, csak egy hangot hallok, hív hívogat, hogy ébredjek fel végre, mert minden érzés, amit érzek az hamis, a világ is csak egy torz tükör, mely szemeimen tükröződik.
Minden érintés csak illúzió, a percek melyeket velem töltesz, csak tized másodpercek, elillannak…
Ez csak egy álom, melyből gyorsan fel kell ébrednem, haza akarok jutni…
A félelem belém rágta magát, már az ereimben is ott folydogál, elhidegíti álmom, de szemem még sem tudom kinyitni. A hang meg csak egyre hív, hívogat…
Én meg csak futok, de lábam alatt nem fogy el az út, és még mindig sötét az alagút…
A félelem nem enged, fojtogat és a sötétben tart, s a szemhéjam meg sem mozdul…
Ezernyi kép tódul elém, és csak remélem, hogy álom az a sok vér és ordítás, mely földünkről árad: a rémült szemek, a bombavillanások, a fegyverropogások, az értetlenség mely a szemekből csillog…
Mond hol vagy kinek csak a hangját hallom? Mikor ébresztesz végre fel?

3 megjegyzés:

  1. Nem tudom, hogy illik-e saját blogon megjegyzést írni, de mivel nem a saját művemről van szó, úgy döntöttem, nem fogom vissza magam :D
    IMÁDOM! Nem tudom, mi fogott meg benne ennyire, de ez eddig tőled a kedvencem, és azt akarom, hogy ezt mindenki tudja :D

    VálaszTörlés
  2. nagyon tetszik:) ügyes vagy, hajrá így tovább!!!
    Nekem a valós világot mutatja be, és így igaz, de mikor keltetek fel?!
    (Y)

    VálaszTörlés
  3. Köszi!:) Nem olyan, biztos, hogy felkeltünk... :)
    (Edina)

    VálaszTörlés