Sót az életünkbe!

Mind várjuk azt a sót,
mely ízt ad életünknek,
de nem nyújtjuk ki érte kezünket.
Pedig ott van az asztalon,
de mi várjuk, hogy magától
billenjen az üveg.

Talán tartunk attól,
hogy túl sokat szórunk
és hatalmas tányérunk
sem bírja majd terhét:
két részre törik szét,
meg sem ízlelhetjük.

Vagy keveset öntünk,
ízét élvezzük egy pillanatra csupán,
majd a következő falat után
csalódottan köpjük ki az ételt,
és szomorúan fordulunk el.
Nem kockáztatunk.