Az anyanyelv nemzetközi napja

Hölgyeim és uraim, ma van az anyanyelv nemzetközi napja. Használjuk ki ezt az alkalmat és gondolkozzunk el azon, milyen fontos szerepet is játszik életünkben az anyanyelvünk: legtöbbet ezen a nyelven kommunikálunk, gondolkozunk, olvasunk. Anyanyelvünk olyan számunkra, mint a lélegzés, életünk hétköznapjainak szerves része, automatikusan használjuk anélkül, hogy különösebben gondolkoznunk kellene rajta.
Ezen a napon azonban, nem csak magára az anyanyelvre, hanem a többnyelvűségre, a nyelvek kihalása elleni küzdelemre, az anyanyelvi oktatás nyelvi támogatására és a nyelvi sokszínűség fontosságára is felhívják a figyelmet. Tegnap egész napos konferenciát tartottak Jelnyelvek mint anyanyelv címmel, ami a siketek és nagyothallók számára a jelnyelv mint elsődleges anyanyelv elismerésének fontosságát hangsúlyozta, hiszen mint mondták, enélkül a siketek nem tudnak érvényesülni a társadalomban.

“Február 21-ét 1999-ben nyilvánította az anyanyelv nemzetközi napjává az ENSZ, s 2000-ben ünnepelték először. A világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben az akkor még Pakisztánhoz tartozó, bengáli nyelvet beszélő Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. Tiltakozásul a bangladesi diákok február 21-én az utcára vonultak, a rendőrség ötöt megölt közülük.” (Forrás: Cultura)

Az ember nem szokott agyalni az anyanyelvén, sem másokén, pedig láthatjuk, hogy ez valójában olyan fontos kérdéseket érint, mint az esélyegyenlőség. Az Európai Unió tagállamaikon belül például jogunk van ahhoz, hogy anyanyelvünkön érvényesítsük érdekeinket. Képzeljétek el, ha egy magyarnak angolul, németül, vagy franciául kellene az Európai Bírósághoz fordulnia. Igazságos lenne? Nem igazán. Ugyanilyen megközelítésből nézhetnénk a menekültek, vagy a kisebbségek helyzetét is: milyen nehéz lehet számukra nap mint nap idegen nyelven intézni ügyeiket…

Gondoljunk tehát az anyanyelvre úgy, mint az a rengeteg nyelv, amelyet az emberek beszélnek, amelyet születésüktől fogva hallanak és használnak. Anyanyelv nem csak egy van, hanem mindenkinek megvan a sajátja és joga van használni.

John Scalzi - Vének háborúja

"John Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni. 
Úgyhogy John Perry két dolgot tett a hetvenötödik születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, majd belépett a hadseregbe. Csak két évet kell túlélnie. Azt viszont még ő sem sejti, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá - a brutális háborúk és az otthon fényévekre nyúló távolsága örökké megváltoztatja az embert. Valami sokkal különösebbé és veszélyesebbé."

Forrás: Fülszöveg
Alizée véleményét a könyvről itt találhatjátok meg. 

Érzések

Valahol, mélyen születnek az érzések, melyeket oly sokszor próbálunk palackba zárni és elrejteni, a folyón leúsztatni, csak, hogy elfelejtsük őket. Az érzések oly részegítőek, összezavarnak minket. Madárként ülnek lelkünk villanydrótjain és húznak minket, csak arra várnak, mikor szárnyalhatnak. Mondd, elfelejtetted már azt a szárnyaló érzést, amit a boldogság okoz? Biztosan, mert nem mersz a tükörbe nézni se. Miért félsz ettől az érzéstől, miért hagyod, hogy a sötétség üljön a lelkeden? Azt hiszed ettől élsz még? Azt hiszed a fájdalom nemessé tesz és megéri ezt az érzést egy egész életen át dédelgetni? 
Hazugság, ha azt hiszed, hogy a boldogság csak a kiváltságosaknak jár. A boldogság nem főnyeremény, amit csak a legtökéletesebb ember érdemel  meg. Mindenkinek jár, pont ezért nehéz elhinni, hogy nem kell mást tenned, mint felé nyújtanod a kezed és megnyitnod a szíved, hogy befogad. A boldogság egy szemüveg csupán, el kell döntened, hogy felveszed és viselni fogod, bármennyire nehéz is magunkon tartani. Senki se mondta, hogy boldognak lenni könnyű, de mindenkinek ugyanannyi esélye van megszerezni. Hazugság, ha azt hiszed, számít a nem és a társadalmi helyzeted, mert a boldogság morzsái mindenhol fellelhetőek, csak az számít, hogy észre akarod-e venni őket, vagy sem. 

Stieg Larsson: Millénium trilógia

A tetovált lány (I. kötet): Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki - mintha az őrületbe akarná kergetni - minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra… Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését. Hisz sokan élnek még a rokonságból, akik akkor ott voltak. A gyilkosnak köztük kell lennie… Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt.

(Forrás: bookline.hu)