Esti harcok

Édesanyánk, édesapánk
Lép ide mogorván:
Fiaitól hiába kér
Gyors fürdést és alvást.

Hogy a gyerek lehetne jó?
Legyen kedves a kérés?
Nem használ az ösztönzés,
A türelmetlenség?

S a két istenadta kölyök
A szép szóból nem ért,
A csúnyát meg nem hallja.
Tán mindkettő sötét?

„Anya! Mondtam, hogy megkezdték,
A víz eresztését.”
Úszik már az egész fürdő,
Mire ő észhez tér,

S a két istenadta kölyök
Oly boldog benne, sír!
S kitör belőlük a dal,
Mint gejzírből a víz.

Édesanyánk, édesapánk,
Lép ide mogorván:
Körötte víz amerre lép,
És nedves porcelán.

Peti, az idősebbik,
Hangosan kiabál;
Bozi, a fiatalabbik,
Ritmikusan kántál.

Mese és tévé, számítógép,
Mindent megígérnek,
Anya, apa annyit szalad,
hogy nézni is tereh;

S mind amiket a Pennyben
Csokit-sütit vehet;
S mind a kólát, jeges teát
Megígéri szépen.

„Ti kölykök, ti kölykök! hát senki sem
Figyel ide rám?
Ti kölykök, ti kölykök! Ti rosszcsontok!
Mese sem kell már?

Mesét és tévét, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes
Ígértem én: de erre ti
Nem is figyeltetek.

Ti kölykök, ti kölykök, rosszaságok!
Nem kell mese nektek?
Hol van az én két jó fiam?
Elő egy jó gyerek!”

Egymásra néz a két gyerek,
Vakarják nyakukat;
Orcáikon nincs félelem,
Bambán mosolyognak.

Kar kitárul, száj meg kitát,
Mély levegőt vesznek,
Válaszul kornyikálni kezd
Egyszerre két gyerek.

„Itt van, anya, két jó gyerek,”
Mosolyogva mondd apa.
S fegyver csörög, haló hörög
Amint ránéz anya.

„Bozi csörög, Peti röhög,
A fürdő vízben áll,
Te pedig csak nevetsz rajtam:
Nincs ez jól apukám!

Nekem senki sem segít.
Egyedül neveljek?
Itt a gyerek! A tiéd is!
Apuka, nagy baj lesz!”

Ki a vízből! igen kemény
Parancsol apuka –
Ha! Bár lennének jók ezek;
S belép Cynthia.

„Ha! Jók lennének ezek itt
De folyton engedné
A két türelmetlen szülő
Gépet és a tévét.

Ne fröcsköljetek rémecskék,
Ne legyen vérfürdő!”
Csak int apuka,
Mit tud a nevelésről ő?

De vakmerőn s hívatlanul
Előáll Anais;
Kobzán a dal magára vall,
Ez ige hallatik:

„A szomszédban házit írnék,
No halld meg apuka,
Nyugtasd le gyerekeidet,
Nekem mindegy hogyan.

Kiskoromból emlékszem én,
No halld meg apuka
Hideg zuhanyt kaphattam én
Ahányszor rossz voltam.”

Na, elég volt! – és felpattan
édesapa rögvest:
Most menjen a szobájába
Minden rémes gyerek!

Gyerekei szét száguldanak
Ki-ki szobájába…
Nálunk így néz ki
Egy-egy esti csata.

Édesanyám, édesapám
Végre megnyugodván:
Le a zenét, be a tévét!
Ledőlhetnek talán?

Kettő, bizony, dalolva ment
Az ágyba gyerkőcök,
És nem bírt csendben maradni:
Anya feldühödött.

Ajaj! Mi zúg? Mi éji dal
A gyerekszobában ez?
Pofont osztok nektek fiúk,
Ha hallok bármi neszt!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!”
S anya kiviharzik.

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Szülőknek dalra pendít
A két haramia.

Majd végszóra hatalmasan
Mindkét száj kitát:
Kettő énekli hangosan
A boci boci tarkát.