Ezen a napon azonban, nem csak magára az anyanyelvre, hanem a többnyelvűségre, a nyelvek kihalása elleni küzdelemre, az anyanyelvi oktatás nyelvi támogatására és a nyelvi sokszínűség fontosságára is felhívják a figyelmet. Tegnap egész napos konferenciát tartottak Jelnyelvek mint anyanyelv címmel, ami a siketek és nagyothallók számára a jelnyelv mint elsődleges anyanyelv elismerésének fontosságát hangsúlyozta, hiszen mint mondták, enélkül a siketek nem tudnak érvényesülni a társadalomban.
“Február 21-ét 1999-ben nyilvánította az anyanyelv nemzetközi napjává az ENSZ, s 2000-ben ünnepelték először. A világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben az akkor még Pakisztánhoz tartozó, bengáli nyelvet beszélő Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. Tiltakozásul a bangladesi diákok február 21-én az utcára vonultak, a rendőrség ötöt megölt közülük.” (Forrás: Cultura)
Az ember nem szokott agyalni az anyanyelvén, sem másokén, pedig láthatjuk, hogy ez valójában olyan fontos kérdéseket érint, mint az esélyegyenlőség. Az Európai Unió tagállamaikon belül például jogunk van ahhoz, hogy anyanyelvünkön érvényesítsük érdekeinket. Képzeljétek el, ha egy magyarnak angolul, németül, vagy franciául kellene az Európai Bírósághoz fordulnia. Igazságos lenne? Nem igazán. Ugyanilyen megközelítésből nézhetnénk a menekültek, vagy a kisebbségek helyzetét is: milyen nehéz lehet számukra nap mint nap idegen nyelven intézni ügyeiket…
Gondoljunk tehát az anyanyelvre úgy, mint az a rengeteg nyelv, amelyet az emberek beszélnek, amelyet születésüktől fogva hallanak és használnak. Anyanyelv nem csak egy van, hanem mindenkinek megvan a sajátja és joga van használni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése