Édesanyánk, édesapánk
Lép ide mogorván:
Fiaitól hiába kér
Gyors fürdést és alvást.
Hogy a gyerek lehetne jó?
Legyen kedves a kérés?
Nem használ az ösztönzés,
A türelmetlenség?
S a két istenadta kölyök
A szép szóból nem ért,
A csúnyát meg nem hallja.
Tán mindkettő sötét?
„Anya! Mondtam, hogy megkezdték,
A víz eresztését.”
Úszik már az egész fürdő,
Mire ő észhez tér,
S a két istenadta kölyök
Oly boldog benne, sír!
S kitör belőlük a dal,
Mint gejzírből a víz.
Édesanyánk, édesapánk,
Lép ide mogorván:
Körötte víz amerre lép,
És nedves porcelán.
Peti, az idősebbik,
Hangosan kiabál;
Bozi, a fiatalabbik,
Ritmikusan kántál.
Mese és tévé, számítógép,
Mindent megígérnek,
Anya, apa annyit szalad,
hogy nézni is tereh;
S mind amiket a Pennyben
Csokit-sütit vehet;
S mind a kólát, jeges teát
Megígéri szépen.
„Ti kölykök, ti kölykök! hát senki sem
Figyel ide rám?
Ti kölykök, ti kölykök! Ti rosszcsontok!
Mese sem kell már?
Mesét és tévét, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes
Ígértem én: de erre ti
Nem is figyeltetek.
Ti kölykök, ti kölykök, rosszaságok!
Nem kell mese nektek?
Hol van az én két jó fiam?
Elő egy jó gyerek!”
Egymásra néz a két gyerek,
Vakarják nyakukat;
Orcáikon nincs félelem,
Bambán mosolyognak.
Kar kitárul, száj meg kitát,
Mély levegőt vesznek,
Válaszul kornyikálni kezd
Egyszerre két gyerek.
„Itt van, anya, két jó gyerek,”
Mosolyogva mondd apa.
S fegyver csörög, haló hörög
Amint ránéz anya.
„Bozi csörög, Peti röhög,
A fürdő vízben áll,
Te pedig csak nevetsz rajtam:
Nincs ez jól apukám!
Nekem senki sem segít.
Egyedül neveljek?
Itt a gyerek! A tiéd is!
Apuka, nagy baj lesz!”
Ki a vízből! igen kemény
Parancsol apuka –
Ha! Bár lennének jók ezek;
S belép Cynthia.
„Ha! Jók lennének ezek itt
De folyton engedné
A két türelmetlen szülő
Gépet és a tévét.
Ne fröcsköljetek rémecskék,
Ne legyen vérfürdő!”
Csak int apuka,
Mit tud a nevelésről ő?
De vakmerőn s hívatlanul
Előáll Anais;
Kobzán a dal magára vall,
Ez ige hallatik:
„A szomszédban házit írnék,
No halld meg apuka,
Nyugtasd le gyerekeidet,
Nekem mindegy hogyan.
Kiskoromból emlékszem én,
No halld meg apuka
Hideg zuhanyt kaphattam én
Ahányszor rossz voltam.”
Na, elég volt! – és felpattan
édesapa rögvest:
Most menjen a szobájába
Minden rémes gyerek!
Gyerekei szét száguldanak
Ki-ki szobájába…
Nálunk így néz ki
Egy-egy esti csata.
Édesanyám, édesapám
Végre megnyugodván:
Le a zenét, be a tévét!
Ledőlhetnek talán?
Kettő, bizony, dalolva ment
Az ágyba gyerkőcök,
És nem bírt csendben maradni:
Anya feldühödött.
Ajaj! Mi zúg? Mi éji dal
A gyerekszobában ez?
Pofont osztok nektek fiúk,
Ha hallok bármi neszt!
Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!”
S anya kiviharzik.
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Szülőknek dalra pendít
A két haramia.
Majd végszóra hatalmasan
Mindkét száj kitát:
Kettő énekli hangosan
A boci boci tarkát.
